members • csatlakozz és olvasd
Olvasási idő: 9 perc

Ragyogó promptokkal a Nagy Ismeretlen felé (v.2.0)

Az 1920-as években felfedezett rádiumot kezdetben „csodaszernek” kiáltották ki; évtizedekkel később érkezett a kijózanító felismerés. Ezt a „mérgező” történelmi tapasztalatot szikráztatjuk össze a most megélt AI-élménnyel. Lehet, hogy mindez kínál némi tanulságot a jövőre vonatkozóan.

Ragyogó promptokkal a Nagy Ismeretlen felé (v.2.0)
Készül a halálos számlap (Forrás: Wikimedia Commons, „Las chicas del radio pintando”).

Alig egy évvel ezelőtt jelent meg egy írásom a Kreatív hasábjain, amelyben diszkrét párhuzamot vontam az 1920-as évek rádium-őrülete és napjaink AI-lelkesedése között. A cikk írása óta a mesterséges intelligencia látványos fejlődésen ment keresztül; az iránta tanúsított áhítat tovább nőtt, sőt! Új szereplők jelentek meg a piacon, és az aktív felhasználók száma több mint kétszeresére nőtt. A cégeknél beépült a napi munkafolyamatba; a privát életben is pörgetjük, de rendesen: egyre többet használjuk kereséhez, tanuláshoz és egyéb szövegközpontú tevékenységhez (nota bene: saját benyomás; megbízható, mért adatot nem találtam rá!). És hát amerre nyúl a kezünk, belenyúlunk. És mivel 10-ből 8-szor a telefon felé nyúl a kéz – nincs sok esélyünk.

Szóval mindezek ismeretében most újból felidézem az egykori gondolatfutamot. A helyzet azóta jelentősen átalakult – AI-osodott –, de a probléma még jobban, még határozottabban rajzolta meg magát. És bár a technológiai forradalmak idején mindig ködös tekintettel vetettük magunkat az újdonságba, és lelkesen hittük, hogy jobbá teszi az életünket – ez a mostani „AI-izé”, nos, ez semmihez nem fogható dimenziót nyitott előttünk. Ez benne a 22-es csapdája: őrültség nem használni, hiszen annyi csudijó dologra (és még ki tudja, mi mindenre) képes, egyetlen szemvillanás alatt – de ugyanolyan őrültség nyakló nélkül használni, hiszen a környezetre, a társadalomra, az egyénre gyakorolt káros hatásai egyre látványosabban megmutatkoznak.

Tudja a fene, hogy mi legyen; mit kéne ezzel csinálni. A technológiával történő kísérletezés, felfedezés és próbálkozás nemcsak jó móka, de hasznos tapasztalás. Az akkori cikkben elismertem: magam is diszkrét használója vagyok az AI-alapú eszközöknek, érdekel és foglalkoztat, hogyan tudjuk beépíteni a munkába, a mindennapokba. Hogyan tudunk általa gyorsabbak, jobbak, hatékonyabbak lenni. Hogyan tudunk fejlődni, jó értelemben. (Például, amikor a Beyond Taglines cikkeihez gyűjtünk információt, és dolgozunk egy olyan témán, mint ez is.)

De a történelmi tapasztalatok talán arra (is) alkalmasak, hogy kicsit megálljunk gondolkodni a dolgokon, értelmezni a jelenségeket. Netán tanulságokat levonni a jövőre vonatkozóan. Hát ezzel a bevezetővel teszem itt újra közzé az akkor megjelent, és megváltozott világunkhoz igazított szöveget.

Most, hogy mindenki bele van pistulva a mesterséges intelligenciába, és az számít igazán intelligensnek, aki kifejti róla magvas gondolatait egy LinkedIn-posztban vagy kommentben; netán előadást tart személyes felhasználói élményeiről; netán hosszan sorolhatnánk, ki-milyen okosakat próbál mondani róla (beleértve jelen cikk íróját is!) – jó volna azon is eltöprengeni kissé, hogyhát mivel állunk mi itt pontosan szemben, AI-ilag.

Tartok tőle: az égvilágon senki nem tudja, mi történik velünk. Mégcsak nem is sejti.

Talán éppen ezért, e szelíd tudatlanság okán volna érdemes azt is felismernünk és elfogadnunk, amit már néhányan megfogalmaztak, miszerint: egyetlen technológia sem semleges.[1] Következésképp nem veszélytelen. Ahhoz, hogy fel tudjuk mérni, mire képes, milyen hatásai vannak, és ez mit jelent az egyénre, a társadalomra, az emberiségre – időre van szükség. Időre, figyelemre, türelemre. Meg kéne ezt az izét jobban ismernünk, mielőtt bizalmat szavazunk neki. Úgy értem: a hurráoptimizmus és hozsannázás, a bősz AI-ba borulás és lánglelkű promptolás mellett egyelőre körültekintésre és távolságtartásra volna szükség. Szóval, óvatosságra inteném magunkat. Egyénileg, iparágilag, egyáltalán.

Mondok egy példát, mire gondolok. (Tudom, a reklámipar nem szeret a múltba fordulni, mert fontosabb feladatunk a jövőt formálni, újragondolni önmagunkat, saját jelentőségünket – de azért hátha. Elmondom, mert akár még lehet társadalmi hasznossága.)

Ez a tartalom csak regisztrált tagok számára érhető el.

Csatlakozz, és máris olvashatsz tovább!